Jó, hogy itt vagy!

Ildi vagyok, gasztronómia függő, tudatos életmód követő, HR szakamber, nő, anya és feleség. Valljuk be nem egyszerű ennyi szereppel egy testben, de legalább van benne kihívás. 

Az egészséges életmód mindig is meghatározó szerepet töltött be az életemben, de 2014 óta kiemelkedő fontosságú lett. Ettől az időszaktól kezdve igyekeztem tudatosan figyelni a táplálkozásra és a mozgásra. Ahogy teltek az évek, egyre inkább kisöpörtem a finomított alapanyagokat, feldolgozott ételeket a konyhámból, és haladtam a párommal együtt a tiszta étkezés irányába.

Beköszöntött a változás

Amikor 2017-ben megszületettet a kislányom, az egyszerűbb életmód, környezettudatosabb háztartás vezetése és a gyors, hatékony főzési technikák kerültek előtérbe. Ekkor jött a felismerés és a baráti javaslatok, miért nem írok ezekről és osztom meg a receptjeimet a világgal, ha már rájuk is ilyen inspirálóan hatnak? Bevalllom először voltak fenntartásaim, félelmeim, de a sors megerősített abban, hogy ezen az úton kell haladnom, így elindítottam a blogomat és Instagrammon is aktívabbá váltam. És ez életem egyik legjobb döntése volt, ami elindított az igazi szenvedélyem irányába.

A kaland folytatódott

Mindig is egy empatikus, segítőkész ember voltam, így ezzel is az volt a célom, hogy segítsek másoknak – ha még csak néhány praktikus ötlettel, tippel – egyszerűsíteni a mindennapjait. A teljes elköteleződésem az egészséges, tiszta és növényi ételek irányába itt alapozódott meg.

A lelkesedésem és motivációm abba az irányba vitt, hogy elvégeztem egy életmód tanácsadó/táplálkozási szakértő képzést, majd angol nyelvű tanfolyamokat, amik kifejezetten a teljes értékű növényi alapú étkezésre épültek. Az, hogy miért is váltottam növényi étkezésre, a podcast menüpontban megtalálható, Vegán Story részben meghallgathatjátok.

Számomra nagyon fontos az, hogy értéket teremtsek és segítsem az embereket céljaik megvalósulásában, legyen ez fogyás, egészség megőrzés, főzési alapok megtanulása vagy egy egyszerűbb életmód kialakítása. Hiszen legyünk bármilyen életkorban is, az egészségünknél fontosabba dolog nem lehet, ez mindennek az alapja.

Amiben hiszek

Ugyanakkor sosem szabad azt elfelejteni, hogy legyen bármi is a célunk, mindig több tényező az, ami közrejátszik a sikerben. A test, szellem és lélek együtt működik, fontos, hogy egyensúlyban legyünk mindhárom területen, akkor tudunk igazán Önmagunkra találni és elindulni a ránk szabott úton.

Ha szívesen konzultálnál velem a vegán életmódról vagy kérdésed, észrevételed lenne, akkor keress bátran! 🙂

Süvegesné Kertész Ildikó

Vegán életmód tanácsadó

info@valaszdazegyensulyt.hu
+ 36 70 325 7965

Iratkozz fel a Válaszd az egyensúlyt hírlevélre!

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy minél több ínycsiklandozó vegán receptekkel és izgalmas tartalmakkal találkozz növényi étrend, minimalizmus és egészséges életmód témában.

Sikeresen feliratkoztál!

Iratkozz fel a Válaszd az egyensúlyt hírlevélre!

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy minél több ínycsiklandozó vegán receptekkel és izgalmas tartalmakkal találkozz növényi étrend, minimalizmus és egészséges életmód témában.

Sikeresen feliratkoztál!

Pin It on Pinterest