Olajmentes, rántott tofu

Rántott tofu
MennyiségElkészítési időÉtkezés típusa
4 fő részére 35 perc Ebéd

Olajmentes, rántott tofu

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de akármennyire is próbálok egészségtudatosan élni, én is sokszor elgyengülük a komfort ételek útvesztőjében. Ezért sokat kísérletezgetek, hogy a lélekmelengető ételeket, hogyan tudnám kicsit kalóriszegényebben elkészíteni.

Így jutottam el a rántott tofuig, amit sütőben sütök. Nem mondom, hogy ugyanolyan szaftos, mint olajban sült társa, viszont egy kis dresszingel nyakon öntve nagyon finom étel lehet az asztalunkon. És mivel nem olajban sült verziót fogyasztunk, így bátran lehet belőle többet is enni.

Hozzávalók

  • 2 tömb füstölt vagy marinált tofu (natúr tofuval is működhet, viszont ebben az esetben érdemes egy jó kis pácot készíteni hozzá, amiben minimum egy óráig állni hagyjuk)
  • liszt, ez lehet bármilyen fajta (én barna rizsliszt és csicseriliszt keverékét használom)
  • cukrozatlan növényi ital (szója, mandula, zab)
  • zsemlemorzsa/panko morzsa és sörélesztőpehely (utóbbi ad egy kicsit sajtosabb ízvilágot a tofunknak és plusz ropogósságot)
  • kurkuma
  • só/fekete só (a fekete só vagy más néven kala namak, ez tojásos ízt kölcsönöz az adott ételnek)

Elkészítés

Rántott tofu

1. Lépés

A tofukat hosszában és szélességében is félbe vágjuk, így kapjuk meg a háromszögeinket.


2. Lépés

A folyamat a hagyományos panírozás lépései szerint történik. Fogunk három tányért, az egyikbe kerül a liszt, pici kurkumával és egy kis fekete sóval. Másikba a növényi ital, a harmadikba, pedig a morzsát, sörélesztőpelyhes egyveleget tesszük.


3. Lépés

A tofu szeleteinket bepanírozzuk, majd sütőpapírral bélelt tepsibe helyezzük őket. Előmelegített sütőben 200 fokon kb. 25 percig sütjük, félidőnél megforgatjuk.


4. Lépés

Köretnek bármi szuperül illik hozzá, gabona, krumplipüré, steak burgonya, vagy akár egy jó kis saláta.

A tökéletes zabkása

Tökéletes zabkása gyümölccsel
MennyiségElkészítési időÉtkezés típusa
4 fő részére 20 perc Reggeli

A tökéletes zabkása

Az utóbbi években nagyon felkapott és “trendi” lett zabkását fogyasztani. Én őszintén nem bánom, mivel az egyik kedvenc ételem lett az elmúlt időszakban. A család nálunk minden reggel valamilyen kása félét fogyaszt (zab, köles, hajdina, rizs), friss vagy fagyasztott gyümölcsökkel és egyéb szuper dolgokkal megspékelve. Ebben a posztban megosztom veletek a nálunk leginkább bevált alapreceptet és azokat a “kiegészítőket”, amit még pluszban hozzáadunk.

A zabkásában az a jó, hogy ezerféleképpen kombinálható, nagyon gyorsan elkészül és hidegen, melegen fogyasztva is isteni. Tökéletes szénhidrát és rost forrás, amely igazi lendületet ad a nap elején. Mondjuk szerintem tízóraira és uzsonnára is megállja a helyét. ?

Zabkása kép

Na de mielőtt belevágnánk, néhány szót a zabról. Miért is ilyen szuper kaja ez?

A zab remek fehérjeforrás, emellett fehérjeépítő anyagokat is tartalmaz. Magas a vitamin- és tápanyagtartalma is, hiszen többféle B-vitamint, E-vitamint, esszenciális zsírsavakat, kalciumot, magnéziumot, alumíniumot, cinket, a foszfort, a káliumot, vasat  találhatunk benne.

A zab remek fehérjeforrás, emellett fehérjeépítő anyagokat is tartalmaz. Magas a vitamin- és tápanyagtartalma is, hiszen többféle B-vitamint, E-vitamint, esszenciális , kalciumot, magnéziumot, alumíniumot, cinket, a foszfort, a káliumot, vasat  találhatunk benne.

Viszonylag alacsony a glikémiás indexe is, így később éhezünk meg tőle. Bár a tapasztalatom azt mutatja, hogy ha magas glikémiás indexű gyümölccsel párosítjuk, pl. banán, akkor kiüti ezt a tulajdonságát, de ezt embere válogatja.

Könnyen emészhető, magas rosttartalma miatt az anyagcsere legjobb barátja.

Egyébként én pehely és liszt formájában is ajánlom bárkinek, szuperül használható, sütéshez, főzéshez, habaráshoz, turmixokba.

Hozzávalók

  • 1 bögre apró szemű zabpehely
  • 1 bögre víz
  • 1 bögre növényi ital
  • 2 teáskanál fahéj

Elkészítés

Zabkása kép

1. lépés

Egy edénybe zúdítom a zabpelyhet a fahéjjal együtt, majd felöntöm a folyadékkal és közepes lángos puhára főzöm. És ennyi. 🙂 Itt mindenkire egyénileg rá van bízva, hogy meddig főzi, én jobban szeretem, ha kicsit folyósabb még és nem egy sűrű massza. Az apró szemű zabpehely nagyon gyorsan elkészül, én max. 5-10 percet szoktam főzni.

További ízesítés

Édesítésre: Agavé szirup, juharszirup vagy néhány szem datolya.
Ami bele kerül: Maca por, lenmagpehely vagy útifűmaghéj, chia mag.
Ami rá kerül: Gyümölcsök, általában: eper, áfonya, reszelt alma, körte, banán, mangó, bogyós gyümik. Magvak: dió, mandula, kesudió, mogyoró, ezeket egy mozsárban összetöröm. Egyéb topping: puffasztott amaránt vagy quinoa, kókusz chips, kókuszreszelék, házi készítésű granola, mogyoróvaj.


Néhány szó a fentebb említett “super food”-okról, ha valaki nem hallott még róluk.

Maca gyökér por:A Maca gyökér az Andok lejtőin vadon élő növény, amelyet “Perui Ginzengnek” is neveznek. Energizáló, erősítő, állóképesség javító, valamint a jobb érzelmi állapotot elősegítő hatása is ismert. Fontos vitaminok és ásványi anyagok találhatók benne, mint például B1, B2, B12, C-vitamin, kalcium és foszfor. Mi már több éve fogyasztjuk, nagyon bevált, az íze kicsit a dióhoz hasonlít.

Lenmagpehely: A lenmag magas fehérjetartalmú, rostokban, B-vitaminokban és ásványi anyagokban gazdag. Kiemelkedő a tiamin-, magnézium- és foszfortartalma. A lenmag tömegének mintegy 35%-át adják a különböző növényi zsiradékok. Az olajtartalom több mint fele az omega-3 zsírsavak közé tartozó alfa-linolénsav. Vérnyomáscsökkentő, jótékony hatással van a vércukoszintre és az emésztésre. Egy viszonylag olcsó dolgoról van szó, amit mindenkinek beépítenék a napi étrendjébe a rostok miatt legfőképpen.

Útifűmaghéj: Hatása hasonló a lenmagpehelyéhez, annyival kiegészítve, hogy kúraszerű használata rendszeressé teszi az emésztést, megszünteti a székrekedést, segíti a plakkok eltávolítását, csökkenti az éhségérzetet, és kíméletesen tisztítja a májat és epét is. Egyébként főzéshez és sütéshez is bátran lehet használni, szuper megkötő anyagként funkcionál.

Chia mag: Az egyik kedvenc szuperételem. Minden nap fogyasztjuk, rendszeresen készül belőle puding is. Viszonylag sok Omega zsírsav található benne, magas rosstartalmú, immunrendszer erősítő, fontos szerepe van a vércukorszint szabályozásban és tele van antioxidánsokkal. A chia alacsony glikémiás indexszel rendelkezik, telítettség értéke 2,8.

Ha tetszett az alaprecept, akkor próbáljátok ki az ízléseteknek megfelelő kiegészítőkkel! ?

Még egy tipp a végére. Ha reggel nincs időtök megfőzni, akkor ha előző este beáztatjátok a zabot valamilyen növényi tejbe vagy joghurtba, akkor is isteni lesz. Ezt a típust hívják overnight zabkásának, ilyen recepttel is jövök még. ?

Tofu rántotta

Tofu rántotta
MennyiségElkészítési időÉtkezés típusa
4 fő részére 25 perc Vacsora

Tofu rántotta

Egyszerű tofurántotta, az alternatív, növényi verziója a hagyományos tojásrántottának. Az elkészítése rendkívül egyszerű, gyors, magas fehérje tartalmú és összesen néhány hozzávaló szükséges hozzá.

A rohanós hétköznapokon egy pofon egyszerű vacsora ötlet, 10 perc alatt elkészül, hihetetlenül tápláló, olajmentes és finom.

Mint a nevéből és kiderül, és nem mondok újdonságot, tofu szükséges hozzá :D. De nem mindegy, hogy milyen. Amennyiben egy hagyományasabb ízvilágú rántottát szeretnénk mindenképpen sima, ízesítés nélküli tofut javaslok. Nekünk leginkább a Tesco Toffini tofuja jött be, ami egy rendkívül puha és krémes alternatíva.

Lehet üresen, zöldségek nélkül is készíteni, de mivel mi korábban a rántottát is hasonlóan felturbózva sütöttük, így nálunk a zöldségek nem maradhatnak el, így jó sok rostot is beviszünk a fehérje mellett.

Lássuk, hogyan is készül.

Hozzávalók

  • 1 csomag natúr tofu
  • Egy teáskanál kurkuma
  • 2 teáskanál fekete só (ettől lesz tojásos íze)
  • 1 teáskanál sörélesztőpehely
  • 2 paprika
  • 2 paradicsom
  • 1 kisebb fej vöröshagyma
  • Saláta, brokkoli köretnek

Elkészítés

Tofu rántotta

1. lépés

Pici vízen megpároljuk az apró kockára vágott hagymát. 


2. Lépés

Utána mehet bele a csíkokra vágott paprika és paradicsom.


3. Lépés

Amikor picit összerottyantak, belemorzsoljuk a tofut, megy rá a kurkuma, fekete só, pici bors, sörélesztő és a kívánt állagúra sütjük. 


4. Lépés

Én szeretem, ha kicsit krémesebb, ezért egy löttyintésnyi növényi italt is szoktam hozzáadni. Köretként mehet hozzá bármilyen saláta, párolt zöldség vagy savanyúság.

Őszi sütőtökös pite

Sütőtökös pite
MennyiségElkészítési időÉtkezés típusa
4 fő részére 30 perc Desszert

Őszi sütőtökös pite

Számomra az őszi szezonban az egyik legjobb dolog a sütőtök :). Hidegen, melegen, sütve, főzve, turmixba, zabkásába, tényleg mindenhogy jöhet. De talán a süteményekben, a különböző őszi/téli ízekkel kombinálva – mint, a fahéj, szegfűszeg, kardamon, szerencsendió – az igazi.

És azonkívül, hogy nagyon finom, még tele is van tápanyaggal és számos, a szervezetünkre jótékony hatással bíró vitaminnal. Gazdag karotin forrás, ami szuper hatással van a szemre, bőrre, gátolja a rákos sejtek kialakulását, és mindemellett még a kalóriatartalma is alacsony. 🙂

Hozzávalók

Tésztához – 32 cm átmérőjű formát használtam

  • 300g liszt finom/zabpehely/teljes kiőrlésű
  • fél tk. só
  • fél tk. cukor
  • 350 g növényi margarin
  • 1 dl ízesítetlen növényi tej

Hozzávalók a krémhez

  • 420 g ízesítetlen sütőtökpüré
  • 2 csapott tk. őrölt fahéj
  • 1 tk. őrölt gyömbér
  • 1/2 tk. őrölt szerecsendió
  • 1/2 tk. só
  • 50 g eritrit vagy barna cukor
  • 35 g étkezési keményítő
  • 1 tk. vanília kivonat
  • 60 g juharszirup
  • 3-4 ek. kókusztej

Elkészítés

Sütőtökös pite

1. lépés

A sütőtököt 200 fokon 40 perc alatt készre sütjük. Amíg sül, előkészítjük a tésztát. 


2. Lépés

A lisztet a sóval, cukorral, hideg margarinnnal morzsás állagúra dolgozzuk, majd mehet bele a növényi ital is, én szóját használtam. Egy puha, kicsit ragacsos tésztát kell kapjunk. 


3. Lépés

Ezután kinyújtjuk és sütőformába helyezzük (amit a biztonság kedvéért érdemes egy kis margarinnal, liszttel kikenni). A túllógó széleket levágjuk, a tészta oldalait ujjbeggyel benyomkodjuk, hogy szép egyenletes legyen.


4. Lépés

A kihűlt sütőtökpürét a többi hozzávalóval együtt egy turmixba dobjuk és krémesre zúzzuk. 


5. Lépés

Ezután a tésztára öntjük és mehet is be a 180 fokra előmelegített sütőbe kb. 45 percre.

Egy igazán különleges ízvilágú pite, amit nem érdemes az őszi szezonban kihagyni. 🙂

Energia Snack

Energia snack
MennyiségElkészítési időÉtkezés típusa
4 fő részére 15 perc Desszert

Energia Snack 

Ebben a bejegyzésben egy isteni finom energia snackkel készültem. Ha ti is sokszor kerültök olyan helyzetbe, hogy már nem tudjátok mit egyetek tízóraira vagy uzsonnára (a gyümölcs, zöldség, rizspufi már uncsi), de mégis egy tápláló nasira vágytok, akkor ez a csokis-tahinis, magokból készült sütike szuper választás.

A jó hír, hogy annyira laktató, hogy egy szelet órákra eltelít, viszont a rossz, hogy annyira finom, hogy nehéz megállni egynél. 🙂 Ugyanakkor tele van olajos magvakkal, így a napi Omega 3 zsírsav bevitelt fedezi egy szelet, szóval bőven elég belőle egy kisebb kocka a zsírok miatt.

Ezenkívül hihetetlen gyorsan elkészül, sütést nem igényel. Az ára a magok, tahini miatt kicsit borsosabb, de mivel nagyobb mennyiség lesz belőle, így egy szeletre leosztva sokkal olcsóbb, mint bármilyen más bolti energiaszelet. Ráadásul a hozzávalók legközelebb is felhasználhatók más recepteknél.

Ha valaki nem ismeri a tahinit, annyit érdemes róla tudni, hogy pirított és őrölt szezámmagból készült paszta, melyet egy kevés olívaolaj segítségével kevernek megfelelő állagúra. Fogyasztása előnyösebb a nyers szezámmagénál, mert az őrlésnek köszönhetően könnyebben emészthető, és a tápanyagokat is jobban tudja hasznosítani a szervezetünk. Ezenkívül tele van egészséges zsírsavakkal, jó hatással van a koleszterinszintre, csontokra, szív-és érrendszerre. Itt is fontos a mértékletesség (mint minden más étel esetében is) a korábban említett, magas zsír-, és kalóriatartalom miatt. A legtöbb bioboltban beszerezhető vagy otthon magas teljesítményű aprítóval is elkészíthető.

Hozzávalók

  • 2 bögre őrölt magliszt (mandula, dió, kesudió, kókuszliszt, én 1,5 bögre mandulát és diót őröltem és adtam még hozzá fél bögre kókuszlisztet) – lehet kész lisztkeverék is, de ha vesztek bármilyen magot és aprítóban lezúzzátok az is tökéletes
  • fél bögre folyékony növényi édesítő (juharszirupot használtam)
  • 3/4 csésze tahini
  • 1 pici só
  • 2 kávéskanál vanília aroma
  • 1 tábla (100g) magas kakaótartalmú étcsokoládé
  • 1,5 dl növényi tej vagy kókusztej az olvasztáshoz (simma tejjel is működik)
  • 1 evőkanál szezámmag a díszítéshez

Elkészítés

1. Lépés

Melegítsük fel a növényi tejet, majd dobjuk bele az apróra kockázott csokoládét, olvasszuk meg és hűtsük langyosra.


2. Lépés

Ezután adjuk hozzá a tahinit, folyékony édesítőt és aromát. Keverjük homogén állagúra, majd öntsük a pici sóval elkevert magliszthez. 


3. Lépés

Ezután dolgozzuk össze és egy sütőpapírral bélelt tepsibe kézzel egyengessük bele. Itt még lehet picit morzsálódik, de a hűtés után tökéletes állaga lesz. Ha úgy érezzük, hogy nagyon száraz a tészta, mehet még bele egy kis növényi tej.


4. Lépés

Miután elkészült legalább 3-4 órát hűtjük, ezután tökéletesen szeletelhető.


Megjegyzés

Egy kisebb méretű (23X29 cm-es) tepsit használtam és 20 kis kocka lett belőle. Egy kis kókuszjoghurttal, bogyós gyümivel kiegészítve hűsítő nyári desszert. 😉

Iratkozz fel a Válaszd az egyensúlyt hírlevélre!

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy minél több ínycsiklandozó vegán receptekkel és izgalmas tartalmakkal találkozz növényi étrend, minimalizmus és egészséges életmód témában.

Sikeresen feliratkoztál!

Iratkozz fel a Válaszd az egyensúlyt hírlevélre!

Iratkozz fel a hírlevélre, hogy minél több ínycsiklandozó vegán receptekkel és izgalmas tartalmakkal találkozz növényi étrend, minimalizmus és egészséges életmód témában.

Sikeresen feliratkoztál!

Pin It on Pinterest